Jópofa

1964-től haláláig 2021-ig Szentendrén élt. Pályája kezdetén a magyar szobrászat figurális tradícióihoz, elsősorban Borsos Miklós, Medgyessy Ferenc munkásságához kötődik. Korai művei természeti anyagokból, főként mészkőből és fából készülnek. Témáiban ember és természet viszonyát elemzi, plasztikáit alapvetően organikus szemlélet jellemzi. Formailag az absztrakció irányába mozdul. Az anyagelvűséget egyre inkább a mondanivalót kiteljesítő erőteljes stilizáltság, expresszív szobrászi formanyelv váltja fel. A 70-es, 80-as évek fordulóján a korszak művészetében is gyakori sorozatműveket készít. (Idő I-XXIV.) A 80-as évek elejétől az évtizeden végigvonulnak a szobrászi tőmondatokként is felfogható egy, illetve páros figurából álló kisbronzai, melyeken  az emberi kapcsolatok, sorsok, élethelyzetek drámaiságát jeleníti meg. A 90-es években készült különös állat-ember figurákban egyesül a művész korai periódusában felvetett tematika a 80-as évek kisplasztikáinak expresszív mintázású formavilágával. A különböző emberi tulajdonságokat felvonultató groteszk és ironikus ember-állat ötvözetek nagyívű sorozatában  érzékeny jellemábrázoló készsége mutatkozik meg. Munkásságában meghatározó helyet foglal el az éremművészet. Talán a műfaj intimitásából fakadóan úgy tűnik, e művek hangvétele plasztikáihoz viszonyítva moralizálóbb, érzelmesebb. Szinte a filmkamera optikáján keresztül láttatott térkivágat, az érmek formai határain belül kialakított kompozíció ~ távolságtartó, megfigyelő szemléletére utal.